Rémálom

Sziasztok! Ez a kis történet, mint tapasztaltam kicsit erősebb idegzetet kíván! Gondoljátok meg, hogy mikor olvassátok el.

Senki sem hal meg egyedül. Mikor valaki meghal, egy részük, mely másban él, szintén odavész.

Sword Art Online c. film

Akumu

Az álmok különösek és varázslatosak. Bármi megtörténhet bennük, és bárkivé válhatsz. De olykor menekülnél előlük. Az is elfelejtenéd hogy létezett.

Álmodtam. Hogy honnan tudom? Gyermek bőrbe bújt a lelkem. Egy kisfiú testében voltam. Legalábbis ezt a képet mutatta a fájdalmat tükröző felnőttek szeme, akikhez úgy kötődtem, mint a szüleimhez. A lelkem, a kisfiú lelke nehéz volt. A mellkasunk szorított egy ponton. Olyan volt, mintha egy űr lenne a szívem helyén. Oda szorítottuk a kezünket. Mi ez?- visszhangzik belül. Megrázzuk a fejünket. Nem értünk semmit se. Anyu és apu csak egymást támogatják és közben sírnak. Nem tudják, hogy itt vagyok- éri a felismerés a fiút. Vált a kép, a szobából kint vagyunk egy soványka sétálón. Minden kopár és sötét. Mint télen, mikor nincs hó és a fák csupaszon állnak a semmiben. Nincsenek színes levelek csak a szürkésen megkopott fű csupasz kopár fák a kihaltság. Nem csak kint bennünk is. És bennünk még fájdalom. Érthetetlen fájdalom és könnyek, amik az arcunkon folynak végig nedves csillogó csíkot hagyva majd puhán a földön a porba érkezve. Anyuék a kezeim szorongatják, és csak megyünk az üres távoli semmibe. Csak az út van és mi. Minden olyan hideg. Hideg akár a süvítő szél, ami körül vesz, de ő se ad választ a kérdéseimre. Mi történt? Miért fáj? Hol van? Gondolok szorító mellkasunkra. Csak megyünk. Lépkedünk tovább a szürkeségben, mígnem egy halvány fehérbe öltözött alak tűnik fel előttem. Előttünk. Lassan közeledünk felé és meglátunk egy kaput is. Egy kovácsoltvas kapu fehér falak között. A halványan kirajzolódó kislánynak piros pozsgás arca, nagy aranybarna szemei, és hosszú barna haja van. Apró testét fehér ruhácska fedi s mezítelen lábbakkal áll a földön. Kezében egy kis játék mackót szorongat világos barna bundában. Nem látszik tisztán, halovány egész lénye. Olyan elveszett, olyan ismerős. Mi előre haladunk, míg ő áll, mégis egyre távolabb kerül. Futni kezdünk, mégse érünk közelebb. Hirtelen a szaladó kisfiút látom barna hajjal és barna kétségbe esett szemekkel. Éles fájdalom jár át. Fáj, szorít a mellkasom. Szinte széjjelfeszít. Szúr, éget és összeroppant és a nehezék, az üresség, ami még benne van, nem mozdul. Minden piros és szürkén sötét. Éget és összenyom. 

Majd a félhomályban úszó szoba. A szoba mely az otthonomban van. Én pedig az ágyban fekszem.  Nincsenek összetört szülők, kétségbe esett kisfiú se a halál markában lebegő kislány de… De a fájdalom. A nehezékként szolgáló üresség a szorító szúró érzés, ami majd összeroppant s éget még mindig… Még mindig ott van és várja, hogy átengedjem magam neki, és megnyugtató zokogásban törjek ki, de ez csupán egy időre segít. Majd a kör újra kezdődik.

twilight fanfiction 6.rész

Amitől a legjobban félünk, az már megtörtént velünk.

Sötétkamra c. film

*Éjfél után volt az idő. A vörös és hófehér bundájú farkas a vízesés előtt ül, és csak néz bele a semmibe. Szemei barnák. Üresnek látszanak, de nem azokban bánat és valami furcsa oda nem illő fény ül bennük mely gyönyörűvé, teszi csillogását. Halk léptek közelednek, de ő nem figyel, rá nem zavarja, csak nézi a hold tükrét a vízben.

/Mióta vagy itt?/hallja a hangot mely Sethez tartozik.

/Nem rég jöttem/jön a hazugság, hisz már legalább 1 órája itt ül.

/Mért kísért el? És mért volt olyan fáradt?/

/Álmok, fájdalom, keserűség. Túl sok az eltemetett emlék mely velük veszett el és sokat hánytorgattátok most./

/Azért nem aludt, mert sokat emlegették a múltját?/

/Aha/

/Akkor mért ment el veled a temetőbe?/

/Mert egy barát mellett mindig ott fog állni, azért mert mellette nem voltak ott, akiket barátnak gondolt. Ha itt tartunk, hogy volt merszed elvenni azt a naplót?/vicsorgott rá.

/Tudni akartam a múltját./

/És megtudtad, amit akartál?/

/Csak azt tudom, hogy szüksége van valakire, akit szerethet, aki mellette áll, akinek mindent elmondhat./

/Egy társra, aki sírva boldogan mellette áll? Na ne nevettess!/gúnyolódott.

/Mért nevetséges? Nem annak szántam komolyan mellette akarok lenni. Azt akarom, hogy megbízzon bennem és Leahban majd ezután a falka többi tagja./állt ki magáért és a gondolata őszinteségéért.

/Az akarod, hogy bízzon valakiben? Nem számít, ha nem te vagy az?/döbbent le.

/Ha boldog az sem érdekel, ha nem látom többet csak tudjam hogy az./

/Ezt már halottam. Mivel indián ezért nem nagyon vannak jóban a vámpírokkal ő, mégis beleszeretett egybe majd szépen alakult az egész és azt kérte a srác válasszon, most nem várja, meg míg arra kerül a sor./

/Kik közül?/

/Ő és a családja. Egy időben gyűlölte a családját jobban mondva a testvérét, mert hiába ikrek teljesen különböztek. Az egyik a vámpírokért a másik a farkasokért. Az egyiknek voltak barátai de nem volt túl népszerű a másik népszerű volt ugyan, de nem volt egy igaz barátja, sem akivel beszélhetett volna őszintén. Egymás életére vágytak többnyire./

/Ekkor menekült el?/

/Igen. Először./

/Utána?/

/Az egész rezervátumot kiirtották a vámpírok./mondta dühtől és gyűlölettől izzó szemekkel. Sethnek eszébe jutottak az olvasottak mindenre kapott egy magyarázatot.

/Mi történt vele ez után?/

/Mennem kell de, ha jót akarsz magadnak békén, hagyod, vagy csak nem nyomulsz annyira. Ha kíváncsi vagy rá és sikerül a terved idővel mindenki megtudja az igazat./- búcsúzott el.

/Kösz a tanácsot lehet, megfogadom./- gondolta utoljára majd visszaváltozott és leült persze felöltözve. Megint léptek hallatszottak majd egy kicsit jeges de lágy hang is párosult hozzá.

- Na megtörtént a nagy csevej?- ez a hang Laylahoz tartozott.

- Meg. Mit keresel itt? Nem szabadna itt lenned. Mégis mit gondoltál, mikor ide jöttél?-támadt neki hangjában aggódással.

- Nem tudom, csak ide jöttem. De ha már itt vagyok nem baj, ha csatlakozom?- kérdezte kissé félénken. Mire a másik meglepődött.

- Nem kérlek, ülj le.-intett a fejével.

- Kösz- mondta halkan és eleget tett a kérésnek de, lehet, hogy túl közel ült le a fiúhoz?

- Nem fázol?

- Egy kicsit de nem vészes.- kezdi, viszont későn, mert a fiú még közelebb húzta magához, hogy melegíteni tudja teste melegével.

- Köszönöm-motyogja neki.

- Mit? Hogy nem hagylak megfagyni?

- Azt is, meg hogy el akarod érni, hogy megbízzak másokban.

- Ne köszönd ez mind csak önös önző érdekeimet, szolgálja.

- Mégis miért?

- Mert ha megbízol másokban, akkor én közelebb kerülhetek hozzád-, teszi a vállára a fejét.

- Lehet de, akkor is szép gondolat- löki meg kicsit a fejét és most ő tette a másik vállára sajátját, míg a másik az övére döntötte.- Tudod a naplómba nem írtam teljesen konkrét dolgokat. Nem tudsz meg belőle mindent de, szeretném vissza kapni.

- Jó majd beugrok vele.

- A testvérem túlélte azt a mészárlást- suttogja sírós hangon megtörten, míg arcán könnycseppek futnak végig.- Ott voltam vele és mégsem tudom hova lett, mert elaludtam és ő eltűnt mire felébredtem.

- Én itt vagyok nyugodtan, elmondhatod-suttogta a másik, de ő csak átölelte és zokogni kezdett mely sokáig tartott de a fiú végig ott volt és csitítgatta.

- Köszönöm.

- Nem tettem semmi különöset csak azt, amit egy barát is megtett volna.- Egy barát-hangzott fel a lány elméjében a gondolat.

- Szóval ezen túl csak barátként akarsz mellettem állni?- kérdezett rá, de maga sem értett mért.

- Csak addig, míg máshogy nincs esélyem de, bármikor számíthatsz rám.- nézet mélyen a lány szemébe majd közelebb kezdett hajolni a srác már épp azt hitte megtörte a jeget, mégis a lány ekkor elfordult.

- Mért van az, ha belenézek a szemedbe, azt sem tudom, mit teszek. Mégis mindig csak azt akarom látni.- mikor rájött mit is mondott azonnal felugrott és lassan hátrálni kezdett.