A legenda

- Mégis mit keresünk itt?-hagyja el a dühös mondat Aileen ajkait. Mindenki meglepődötten néz az eddig csendes lányra kivéve egy embert. - Oh megérkezett végre az utolsó kiválasztott is-mosolyog üresen az árnyékból elő lépő öregember. - Mester?-kérdi egyszerre az ajtóban álló három fiú. A lány méregtől villogó szemeit ide-oda jártatta a 4 ember között míg várta a választ. - Akkor megismétlem.-jelentette ki higgadtan majd mély levegőt vett. - Felesleges megint kiabálnod.-intette le a mesternek nevezett ember. - Mi?-nézett rá elkerekedett szemekkel. - Üljetek le- int a többiek felé. Den és Ren két oldalt fogták le a lányt és úgy ültették le ahogy a mester kérte majd átmentek a másik oldalra míg az eddig ismeretlen srác bezárta az ajtót és csak utána ült le a nem rég érkező lány mellé. - Mégis mi ez az egész?- suttogja Aileen. - Már egy órája hogy azt hajtogatják hogy kiválasztottak.- jegyezte meg a középen ülő srác. - Micsoda felfedezés- vetette oda gúnyosan a másik oldalon ülő lány. - Istenem, hova keveredtem?- szólalt meg az eddig némán ülő kiválasztott. A három kísérő ezen a jeleneten csak nevetni tudott. - Na gyerekek! Milyen viselkedés ez?-szidta őket a mester. - Elnézést.- mondták egyszerre. - Mester szerintem itt lenne az ideje.- nézett fel egyik szemét behunyva az ismeretlen srác. - Ha te mondod Layonel-nézett rá. - Minek az ideje? - Aileen- szólt rá a mellette ülő lány. - Van egy legenda. - Igen mindenhol van egy legenda- mondta megint gúnyosan a másik oldalon ülő lány. - E szerint a legenda szerint van 5 kiválasztott. Megnevezés szerint a vezető, az élet, a halál, a bolond és az érző. Az érző és a bolond mutatkozik meg utoljára. A vezető az első és ő fogja tudni idővel ki ki lesz-néz végig jelentőségteljesen. - Ez az 5 ember lesznek azok akik megmentik a másik világot vagy végleg pusztulásba taszítják. - Milyen másik világot? - Azt- mutatott az eddig átlátszó üveg felé.Egy félig lerombolt világ tárult eléjük. Bujkáló emberek, szörnyek és mindenféle természetfeletti lények, amik az általuk ismert világ szerint csak mese, kitaláció. Minden az ötjüket sokként érte az amit láttak. Egyszerre érte őket a felismerés hogy lehetetlen az amit látnak. - Ez a világ nem létezik-nézett mélyen az öreg szemébe Aileen. - Honnan...?- döbbent le a mellette ülő fiú amit pár pillanattal később el is tüntetett az érzelem mentes álarc alá. - Még nem- válaszolta az öreg.- Az a világ amelyet még nem ismertek ilyenné fog válni ha nem tesztek ellene. - De mért mi?- kérdezte félénken az Aileen mellett ülő lány.- Az nem a mi világunk. Nem is ismerjük. - Részben oda tartoztok.- felelte a mester. - Egy világ amit nem is ismertek,de a ti segítségetekre van szüksége hogy megannyi természet feletti lény élhessen rajta tovább. A döntés ugyan a ti kezetekben áll hogy vállaljátok-e vagy ki vállalja és ki nem. Viszont ha egyikőtök is azt mondja, hogy nem vállalja a többieknek esélyük sincs végig csinálni. Sziasztok! Kérlek titeket ha eljutottatok a végére egy komival dobjatok meg, hogy tetszett-e és ha nem akkor miért. Előre is köszi!

A kiválasztottak 1.fejezet (átírva)

Mert bármelyik nap lehet egy új kezdet



Ch. Pedig minden olyan átlagosan indult mint minden nap, hogy a fenébe történhetett ez? Mit akarnak egyáltalán tőlem? És hol vagyunk?-futottak át a gondolatok a lány elméjén miközben a furgon hátuljában ült. Az egész hátsó rész sötét volt, csupán előlről áramlott hátra egy kis fény szürkébe vonva mindent.
 -Te haver a többi ilyenkor már rég lekiabálta a fejünket nem?-hallatszódott hátra a csendes kérdés a vezetőtől.
- A kiabálással csak energiát vesztegetek -vetette oda unottan. Bár legszívesebben ő is őrjöngött volna eleget téve a feltételezésnek. A baj annyi volt vele, hogy ahhoz túlságosan is sokkolva érezte magát.
- Jé megszólalt a hercegnő- vigyorgott hátra a másik. Fekete vasalt haja belelógott méregzöld szemeibe.
 - Oh akkor mégse ájult el ijedtében- kezdte hergelni a másik,de a lány még csak vállat sem vont rá lepergett róla minden amit mondtak. A beálló szótlanságot mégis a lány törte meg.
-Hova megyünk?-kérdezte csendesen. Próbált valamelyest észhez térni.
- A főnökhöz.-pillantott újra hátra a fekete. Arcán még mindig széles mosollyal.
 -Kik vagytok?-nézett mélyen a szemébe, mire ő csak elvigyorodott, mintha már várta volna a kérdést.
 -Nos kislány mi vagyunk a híres neves Den-Ren páros-kacsintott rá.
 - Aha-bólintott mindent tudóan. Olyan volt mintha már hallotta volna ezt a két nevet. Mintha ismerte volna a két elöl ülő srácot.
- Minek kellek a főnökötöknek?-nézett maga elé lehajtott arccal így rövid haja arcába hullt eltakarva üveges türkiz szemeit. De a kérdés csupán gondolatait terelte el bármennyire is tűnt úgy mintha ott lenne.
 - Nem sokára megtudod-mosolygott sejtelmesen a másik.
- Jajj Den te mindig csak ilyen válaszokkal húzod őket- sóhajtott társa.
 - De mért? Mit csináljak ha nem mondhatok semmi lényegeset?!-háborodott fel.- Mellesleg jó móka-vigyorgott el megnyugodva.
- Ha te mondod- motyogta félvállról hátra pillantott a lányra.

Azt mondták ő a legvidámabb erre tessék nem hogy nem a legvidámabb, de tiszta depressziós-gondolkodott el.- Ő lenne a Halál?-jutott hirtelen eszébe. De elhesegetve a gondlatot inkább a vezetésre koncentrált.Ami viszont nem hagyta nyugodni igy csendben gondolkozott rajta míg társa tömte magát a lány pedig a lehetőségit latolgatta.
- Megérkeztünk.- Jelentette ki 2 óra múlva egy rozoga épület előtt leállítva a motort.
 -Na végre megérkeztetek Den és Ren a főnök már kezdett kijönni a sodrából.
- Mi ne má'. Azt ne mond hogy mi értünk vissza utoljára.- esett kétségbe a fekete az előttük állóra nézve.
-De haver ő itt a hiányzó láncszemünk. Az 5. kiválasztott.-vigyorgott rájuk sunyin. A lány zsebre dugott kezekkel és összehúzott szemöldökkel állt a két fiú között miközben a velük szemben állót nézte. A fiú egy fejjel lehetett magasabb nála szemei éj kéken csillogtak és már-már fekete haja a szemébe lógott. A lány keze halványan égni kezdett,de nem foglakozott vele. Ahogy azzal sem, hogy ő meg akart szökni. Úgy érezte a kék szemek magába szívják.Olyan volt, mint egy örvény.
-Jössz?-nézett rá az amelyik a kocsit vezette. Így a napon látszott sötét barna szigorú szeme és tűz vörös haja.
-Hm? Ja igen-kapott észhez ami a többiknek is feltűnt. Az épület bár kívülről romos volt és kicsi bentről mintha kicserélték volna. Belülről tágas és több emeletes volt. A padló szépen fényezett, a felfelé vezető lépcsőkön vörös szőnyeg, a bútorok pedig a régi időkbe illettek ugyan, de semmi bajuk nem volt. Akár egy régi nemesi család kúriája. Ámulva nézett körbe. Szemei hitetlenségtől és csodálattól csillogtak, ajkai pedig elnyíltak a döbbenettől.
 -Mintha csak álmodnék-suttogta maga elé. Rajta kívül senki nem érthette mért pont ezt mondta. Senki nem látta a hónapok óta tartó különös álmaig. Lassan vezették fel az emeletre, ahol hasonló szoba tárult elé. De mielőtt megcsodálhatta volna bevezették egy ajtó mögé. Egy üvegablak és egy vezérlőpult volt az amit először észre vett. Ahogy a fejét elfordította látta meg másik négy sorstársát és meglepődve tapasztalta hogy ha csak látásból is de mindenkit ismer.
-Aileen ugye te...?- kezdte a felé közelebb eső lány. De ő figyelmen kívül hagyva vágott közbe.
 -Mégis mit keresünk itt?- adott hangot döbbenetének.

A kiválasztottak (egy kis ízelítő )

“Légy hasonló az égen szálló madárhoz…, aki a törékeny

gallyon megpihenve átéli az alatta tátongó mélységet,

mégis vígan énekel, mert bízik szárnyi erejében.”

(Victor Hugo)

Néztem a távolodó alakját.2 lépés majd egyre több és több,de én csak álltam. Nem tudtam megmozdulni. Nem fordult vissza csak ment előre. Alakját nézve felrémlett az arca. Bár homályos volt, mégis a szemei... Azok az éj kék szemek, melyek fájdalmat tükröztek élénken éltek előttem.

" Azt hiszem Te..."

Égette elmém a befejezetlen mondat. Éreztem ahogy körmeim bőrömbe vájnak ökölbe szorított kezeim által.

-Én mi?-remeg a hangom. Szavaim megállítanak. Már nem távolodsz,de még vissza se fordulsz.

-Mit hiszel?-kiáltom kétségbe esetten szinte már hisztérikusan. Mért nem válaszolsz? Mért nem fordulsz meg?

-Egy hiányos mondattal akarsz itt hagyni? Kétségek közt, hogy még azt se tudom mi volt közöttünk? Mi van köztünk?-erre már megfordulsz. Arcod meglepődött, tekinteted bizonytalanságot tükröz. Lehajtod fejed mire sötét barna már-már fekete hajad eltakarja azokat a bámulatos éjkékségeket.

-Mi volt köztünk?-szavaid  szakítják át az éjjelt hangod nyugodt és halk. Méterekre állsz tőlem mégis tisztán hallom ahogy mackósan cseng, de hiányzik belőle a mára már megszokott gyermeki dac. A dac mely téged jellemez.

-Nem tudom-feleled hanyagul.

-Nem tudjuk mit érez a másik pontosan, de ez biztos nem barátság.

-Jobb lesz mindkettőnknek ha én elmegyek.- nem értem. Nem értelek. Hogy lehetsz ilyen nyugodt? Ennyire nem jelentettem semmit?

-Tudni akarod miről szólnak az álmaim?- dobom fel az utolsó labdám. Felpillantasz. Végre elértem,hogy rám nézz.

-Ott se vagyok normális,mert hát egy kiválasztott hogy is lehetne?-látom halvány mosolyod. Sokat vitáztunk arról,hogy senki se normális vagy csak egy két elmebeteg van.

- De nem zavart-erre meglepődsz.Gyűlöltem hogy más vagyok.- Hisz mindig vigyáz ott rám valaki, aki mellettem áll. Mégis legfőképp azt szeretem benne... bennük,hogy tudom mit érez az akit szeretek.- Halványan elmosolyodsz,de ez nem Te vagy.Ez csak egy hazug álca.

-Légy boldog vele-suttogod s megint elfordulsz.

-Talán jobb is ha elmész-emelem fel a hangom mire megtorpansz.-Viszont  ki kell mondanom.

-Mond csak-vonod meg a vállad ahogy szembefordulsz velem.

-Azóta hogy megjelentem ott. Azóta hogy ott voltam a buliban.

-Siess már!-mordulsz türelmetlenül. Hát jó.

-Szeretlek-igen kimondtam. Most már elmehetsz. Én fordultam meg és én indultam el. Nem érdekel már ha itt hagysz mert tudom, hogy megtettem azt amit tehettem.

-Többé nem vigyázhatok rád-suttogtad fülembe hátulról átölelve a vállam.-Nem vigyázhatok arra akihez közöm van.

Tévedtem.Azért mész, mert ugyan azt érezzük

- Várok rád-motyogtam elhalón még utoljára mielőtt kámforrá lettél volna.