Twilight fanfiction 4.rész

A féltékenység olyanná tesz minket, mint egy kard, mely képes átvágni és szétválasztani azt, ami nem tartozik össze.

Ole Nydahl

"Néha úgy érzem, eltűnnék, de ha eljönne a halálom utolsó pár perce, tudom, úgy érezném, bár tovább élhetnék. Tudom, hisz ő is ezt mondta, akkor mikor utoljára láttam. Könnyek gyűlnek a szemem mikor eszembe, jut és akkor mikor megint kötődni, kezdenék valakihez másnál is így volt é akkor, elmenekültem messze, de van egy olyan érzésem most tovább kéne elmennem, mint fél év, hogy kiheverjem ezt az érzést. Sírni volna kedvem, mégsem teszem, mert rögtön jönne a kérdés:"Mi a baj? Miért sírsz?"A válasz pedig titok. Senki nem tudhatja."

Seth: Nem értem a saját érzéseimet egyszer csak megjelent Layla és az a farkas is a csapatban én meg elvesztem az érzelmeim között. Bókolok neki, féltem, akarom, hogy mosolyogjon, nevessen egy-két bugyuta viccen, és hogy ő is érezze ezt a különös bizsergést. A fenébe nem akarok így függni tőle. Sőt senkitől mégis mikor mellette vagyok és látom a szemét egyszerűen, leblokkolok, és azt sem tudom, mit beszélek, de szeretném, ha mellettem, lenne, és ugyanazt érezné, amit én. Azt hiszem én. És ez az egész olyan furcsa. Ismeretlen mégis ismerős. Hasonlít arra, amit hallottam Saméktől. Viszont ez más mintha csak a kezdete lenne még nem teljes ez az egész, ami hozzá láncol. Na jó elég fáj a fejem most épp a kocsiban, ülünk, hallgatjuk a rádiót és Seatle felé, tartunk. Leah mellettem a lány meg mögöttem épp úgy, hogy rálátok. A gondolataiba merülve már majdnem alszik. Nem aludt volna? Pedig az arca semmit nem árul el.

- Fáradt vagy Layla?

- Mi? Ja. Igen egy kicsit, de nem vészes ne aggódj, mikor érünk oda?

- És én azt hittem felelősség teljes vagy azért engedtek el, de tévedni emberi dolog nem?  - keserédesen kuncogni kezd a drága hölgyemény az állításon.

- Seth fordulj valahol vissza. Letesszük aludni a drága szerelmedet.

- Hé.

- Még egy ilyen és többet nem láttok.- ez megállított szóval semmit nem érez irántam egy apró fellángolást sem? Pedig ha az, amire én gondolok érezni e kéne.

-. Nem tartok ott. Az már kötődés igaz?- kérdezem ironikusan, amivel a hirtelen rám törő szomorúságot rejtegetem.

-Ő jössz, azzal hogy inkább nem akarsz úgy járni, mint én?

- Ühümm.- persze pont az zavar.

- Mi is történt Sam és közted pontosan? Csak annyit mondtál elhagyott.

- Igen Emilyért, de nem csak úgy egyszerűen ez olyan, mint a történetekben a bevésődés hallottad már nem?

- Igen hallottam. Azok miatt gyűlöltem meg a természetfeletti lényeket. Kár mi? Pedig azelőtt oda voltam értük.

- Mi volt a kedvenc lényed?- belőle a vámpírokat nézném ki vagy valami olyat, ami boldog, ha egyedül lehet.

- Egy félvér volt.- ez ledöbbentett-tudod régen sokat írt egy számomra fontos személy. Sok ilyen karaktert talált ki és szívesen hallgattam, de 14 éves korunkban befejezte. Az, amelyik szereplő megmaradt bennem és még mindig húz hozzá valami. Egy félvér, aki mindig ember akart lenni egyszerű és átlagos de nem adatott meg neki. Nem volt barátja, de mégis ismert volt mindenki ismerte a városban. Elfogadta, hogy ő nem illik ebbe a világba elmenekült egy erdőbe ahol volt egy háza a családjának. Később találkozott egy emberrel. Beleszeretett megkérte, hogy költözzön oda éljen vele, de a lány nem mert. Viszont szerette őt, mégis félt egy kicsit. Ekkor már mindent tudott és nagyon nagy bajba keveredett. A félvér mindent megtett érte azt akarta, hogy a szerelme túlélje az ütközetet.

- Túlélte, de ő maga meghalt.- mondta Leah a tényeket

- Nem- suttogta halkan, csendesen, álmodozva. Tényleg megbabonázta az egész történet- tovább élt az emberek szívében hosszú-hosszú évtizedeken át a sír nem egyszerű volt, hanem egy hősnek állították, aki életével fizetett egy városért pedig csak egy embert védett. Örökké szeretni valakit lehetetlen akkor is, ha vámpír vagy. Mert valaki elveszti a hitét a másikban akár egy percre is és már nincs is ott az-az örökké. Sírtam mikor elolvastam, mégis a végén boldog voltam hogy megkapta, amit akart emberként tekintettek rá. És nem csak 1 valaki, hanem többen. Megkapta a szeretetet is és volt benne ember vér, még ha csak kevés is. A nő utána nézett a múltjának és a származásának.

- Egyszer talán kölcsön kéne adni Renesmeenek. Szereti olvasni az ilyeneket.

- Mi volt a két vér, ami keveredett benne az emberi véren kívül?

- Vámpír és alakváltó farkas.- pont, mint sötéthold.

- Soha nem tartozott sehova. Mégis boldogan halt meg. És még emlékeztek is rá.

- Mi illette meg?- kérdezte halkan nővérem.

- Titok még neked is Leah.

- Kár. Ki volt az a fontos személy, aki ezeket írta? És képetek nincs a szereplőkről?

- A Tesóm. És a képeket én rajzoltam valahol még meg van otthon.

- Akkor visszamenjek?- kérdeztem, mert itt épp meg tudnék fordulni.

- Igen mi megnézzük, a képeit ő meg pihen közben. Ellenőrizzük!- figyelmeztette őt már megint kicsoda?

- Azt hogy alszok?

- Persze. Mért mit gondoltál?

- Ha néznek, nem tudok aludni.- kezdett nyafogni.

- Mikor a Tesóm vagy az apám nézte, ahogy aludtam mindig felébredtem még akkor is mikor beteg voltam.

- Az szép lehetett. Na merre is menjek?- kérdeztem érdeklődve. Hogy én mindig csak kérdezek.

-A rezervátum szélén lévő házat kaptam meg Mr. Blacktől.

- Ó az egy nagyon szép ház és nagy is. Nem bánt hogy ennyire egyedül vagy ott?- ha kell, szívesen oda költözöm.

-14 éves koromtól kezdve egyedül vagyok, sőt ha azt nézzük csak az apám és a testvérem volt nekem egész életemben. Ha azt érzem, egyedül vagyok az emlékeimbe, temetkezem és akkor már nincs is ilyen érzésem. Ne kérdezz többet, mert olyanokat árulok el, amit nem akarok.- érdekes hogy most legszívesebben átölelném és a hangja fájdalommal vegyült a fáradtság mellett.

- Például.- próbálok kiszedni belőle valamit.

- Fejezd be Seth kérlek.- mi ütött belé? A hangja nagyon más volt. Kedves és kérlelő. Soha nem beszélne így. Tényleg nagyon fáradt lehet. Csend telepedett ránk hosszú és unalmas én a vezetésre Leah gondolataira a lány pedig arra koncentrált, hogy ne aludjon el. Ilyet sem láttam még. Már megint aranyosnak gondolom. Egy ideig ezután inkább elkerülöm. Ha tudom, bár kétlem, hogy menne ezek után.

- Itt is vagyunk.- kiszálltunk és bementünk. Egy kis folyosót láttam először majd a nappali, ami egybe nyílt a konyhával. Layla a kanapé fele vette az irány és elterült rajta a cipőjét ledobva. Érdekes látvány volt, ahogy már majdnem aludt kiterülve keresztbe font lábbakkal és fáradtan tekintett ránk.

- Mit is akartok felügyelni?

- Megvárjuk, míg elalszol jó? Na meg megnéznénk azt a képet.

- A konyhában valamelyik fiókban kell lennie nem emlékszem pontosan, hogy melyikbe tettem vissza tegnap. Talán még a történet is ott van.- ásított egy nagyot.

- Oké. Megkeressük. Te meg aludj.- parancsol rá nővérem.

- Alszom, alszom főnök asszony.- gúnyolódott.

- Aludj.- parancsolta megint.

- Ne mond ezt neki, mert azt hiszi, parancsolhat nekem.- szólok én is közbe.

- Tényleg ha éhesek vagytok nyugodtan egyetek.- szól még nekünk majd a kabátját levéve szunyálni, próbál.

- Leah ugye készítesz nekem kaját?

- Istenem. Csak ne menj hozzá Layla mert egész nap, főzhetsz.- morogja halkan, hogy az alvó szépség meg ne hallja, de mégis mintha valami mormogást hallottam volna az előbb.

- Nem szándékozom elvenni, úgyhogy leállhatnál végre. Ezekkel teszed tönkre a kedvét.

- Te csak ne beszélj-morogja megint.

- Jól van-sértődök meg ok nélkül. Hisz igaza, van én is hibás, vagyok.

- Jó. Nézzük én, készítek, kaját te meg megkeresed a képeket.- állt neki a hozzávalók összeszedéséhez.

- Mond csak az lehetséges hogy a bevésődés nem olyan első látásra alakul ki hanem lassan,de már legelőször is érzed hogy összetartoztok.

- Igen. Emlékszel arra, amit sötét hold mondott? A szülei is ezt érezték de képesek voltak elszakadni egymástól.

- Értem.

- Mért kérdezted? Csak nem.?

- De. Mert olyan mintha lassan nem tudnék nélküle élni, ha sokáig együtt vagyunk, akkor lehet, nem tudnám elengedni, inkább elvenném a saját életemet, ha nélküle kéne tovább élnem. Hasonlít arra, amit Samék éreznek, de mégis más, mert ellen tudok állni neki.

- Azt mindkét fél érzi. Nyugi tudom mitől félsz, de ha te ezt érzed ő is, ezt érzi.

- Akkor mért ilyen elutasító velem?

- Mindenkit elvesztett, akit szeretett. Évekkel ezelőtt egy falat húzott maga köré. Egy olyan falat, ami meggátolta minden érzését eltűnt kiveszett belőle a jövő reménye a ma boldogsága. Csak a múltban élt. A múltnak egy napjában. Azért keresett fel, mert most meg akar változni. Elvesztette azt, aki volt ezért arra kért segítsek neki megtalálni a múltbéli énjét, az igazi valóját.- ő lenne az, aki csatlakozott hozzánk vagy csak nagyon hasonlítanak esetleg együtt nőttek fel? A fenébe is ez olyan össze meg vissza van.

- Hazugságokban élnek mind a ketten.- morgom, és ezután leültem egy kicsit az asztalhoz. Úgy 20 perc múlva szántam rá magamat, hogy elkezdjem keresni, amit kéne. Több fiókot néztem meg de, eddig nem találtam és már 15 perce keresem. Egy apró kis papíron akad meg a szemem, ami egy kisebb eldugott fiókból lóg ki. Tele van millió meg 1 papírral, kisebbel és nagyobbakkal meg összefűzve is van pár köteggel.

- Azt hiszem, megvan.- szedem ki az asztalra a fiókot. Elkezdem kiszedni belőle egyesével a lapokat, és megkezdett történeteket találok vázlatokat és úgy a közepén a képeket majd az összefűzött lapok, amikre a történet van nyomtatva. Kiveszem és először egy barnásvöröses szempárt, látok. Egy indián bőrű fekete hajú sráchoz tartozik. Kicsit mogorva a srác és lerí róla, hogy nem ember, vagy ha annak nézik, akkor mindegy, de ha tudják, hogy nem az egyből jön a félig vámpír félig farkas. A következő képen egy kastélyszerű épület van, ami gyönyörűen néz ki, mégis elmehetne kísértet várnak amúgy körülötte meg ott az erdő. Újabb kép az erdőben két vörös szemű vámpír a srác és egy embernő. Neki hosszú barna haja és szeme van de, még így is, félelmet tükrözve is gyönyörű és hasonlít Laylara. A fiú a lányt védi a két vámpírtól valószínűleg. Ezután a lány, amin báli ruhát visel régimódi a ruha és sötétvörös talán bársony, lehet. Az utolsó előtti képen a lány és a fiú ölelkezve egymás szemébe nézve. Az utolsón egy emléksír."Ki megmentette falunk a démonoktól, pedig ő maga is az volt mégis emberibb, mint mi valaha." - a város közössége."Senki sem ismerte. Én mégis pár dolgot meg tudtam, de az, amit megtudtam, felér minden kinccsel. Bátor, erős mégis kedves és jó. Nem tartozott egyik démonhoz sem egyiknek mocskos a vére a másiknak nem felel meg. Mégis ott volt benne egy harmadik, ami ember volt és nem szörny, mint képzelték. Mit ő elmondott megijesztett mégis továbbra is szerettem.  Ő maga volt a kincs."- Kristin Night a kincs felesége.

- Szóval végül elvette azt, akit szeretett ezért akarhatták megölni a nőt.

- Mi? Megtaláltad?

- Aha meg is néztem. Gyönyörű rajzok. És ha kölcsön kapom el is, olvasnám a történetet.- erre Leah elkezdett nevetni. Majd egy gyűrűt vett észre a fiókban.

- Valaki eljegyezte volna?- veszi ki a gyűrűt.

- Mégis ki jegyezte volna el, hiszen fiatal és nem hiszem, hogy eljegyezték volna.- bár ez is egy indok, hogy mért tartsam magam távol tőle, de nem mert ő akkor is az enyém. A fenébe ez így nem jó még így is, ha rá gondolok egyre erősebb, és nem tudok ellenállni neki.

- Hogy még aludni sem hagyjátok az embert.

- Ó fent vagy?

- Ja-ja

- Akkor mi ez a gyűrű?

- Eljegyzési gyűrű.

- Kitől?- szűröm a fogaim között ....